2007. június 30.

"Hello!
A nyíltan antiszemita Cs. Kovács Gabriella a cikketek óta nem Csonttolúként, hanem "Keresztcsőrűként" folytatja a gyűlölködő fórumozásait. Csak ennyit szerettem volna.
Pá: Katto"

2007. június 23.

"Tisztelt Szerkesztők! Cs. Kovács Gabriellával kapcsoltban írok önöknek.
Szerintem nem kéne ennyire komolyan venni ennek a láthatóan sérült nőnek a megmozdulásait. Én személyesen is ismerem. Megnyilvánulásaiból egyértelműen rá lehet ismerni. Ő ilyen. Meglehetősen ideges és utálkozó természetű, mindazonáltal képtelen beismerni, hogy minden éremnek két oldala van, azaz, hogy nem minden jobbos szent és nem minden balos gazember...
Ez az ő korlátoltsága. Remélem miatta nem kell a Fidesz-KDNP frakciónak és a szavazótábornak szégyenkeznie. A többség elhatárolódik tőle és az ilyen -ismerősei álal már unásig ismert gyűlölködésitől-, higyjék el! Üdvözlettel: Rahun"

Partizaninfo: A Partizaninfo elveihez híven sosem támadott gyerekeket, illetve láthatóan beteg, sérült személyeket, így az első látásra, fotója alapján down-kórban szenvedő Cs. Kovács Gabriella sem került volna célkeresztünkbe, ha nem derül ki, hogy beszámíthatónak minősül, hiszen önkormányzati képviselő.
Egy másik levél a témában:
"Jó napot! Felháborítónak tartom amit Cs. Kovács Gabriella művel. Természetesen most várhatóan nagy tagadásba kezd, meg védekezni fog, hogy őt csak szándékosan felbosszantották és la-bla-bla... A lényegen nem változtat! Ez a nő egyszerűen beteges és ami rosszabb, közveszélyes! A baj az, hogy nincs egyedül. Ez a mindenkit utáló magyarkodás, mostanában vírusként terjed és aki megfertőz, az megbolondul és láthatjuk az eredményét. Valószínűleg korábban ez az asszony sem volt ilyen, mint ma... Minden jót Önöknek!
Egy nem gyűlölködő, mégis MAGYAR nyugdíjas."
Partizaninfo: Köszönjük, maximálisan egyetértünk!

2007. június 22.

Az alábbi levél elég sok kérdést érint, így témánként igyekszünk reagálni.

Zsolt: Tisztelt szerkesztõk!
Végtelenül sajnálom, hogy egy link kapcsán eljutottam az önök oldalára!Végtelenül sajnálom, hogy ebben az országban vannak emberek akik nem ítélik el a rasszizmust, és a kirekesztést általánosítást. Szomorú vagyok, hogy a másság sem elfogadott az önök szemében!Szörnyû, hogy vannak akik annyira a liberalizmus ellenségei mint önök!Mert önök a legrasszistább, legkirekesztõbb, leginkább idegengyûlölõ csoport akikkel eddig találkoztam!

Partizaninfo: Idegengyűlölet? Mire tetszik gondolni, Zsolt? A Partizaninfo mást sem tesz, mint a rasszista, kirekesztő szélsőségesekkel veszi fel a kesztyűt az internet ringjében.

Zsolt: Kérem szépen nem lehet minden árpádsávosra azt mondani hogy náci! Az Árpád sáv mint tudják a magyarság szimbóluma 1000 éve, és az hogy kilenc(!) hónapig rosszra használták nem jelenti azt, hogy aki lobogtatja az náci volna! Szóval ismerjenek meg minden egyes árpádsávot hordó embert, és ne általánosítsanak (ha már ezt elvárják azoktól akik mondjuk a cigányok irányában általánosítanak).

Partizaninfo: Árpád-sáv: Mi nem náciztuk őket. Azonban kijelentjük: ma az árpád-sáv a radikális, gyűlölködő szélsőjobboldal szimbóluma. Miért? Mert csak ők használják. A szimbólumok már csak ilyenek.

Zsolt: Kérem szépen ne rekesszék ki és ne becsméreljék és legfõképpen ne gyûlöljék azokat akiknek más az értékrendje mint az önöké. Hiszen nem hiszem hogy van jó gyûlölet és van rossz gyûlölet! Fasisztát szabad sõt kell gyûlölni, cionistát tilos? Mind a kettõ tömeggyilkos! Kérem mindenki jogának a tiszteletben tartását!

Partizaninfo: Akkor ismét kihangsúlyozzuk: A Partizaninfonak semmi köze a cionizmushoz, vagy a cionistákhoz, sőt (talán ez a legmegbotránkoztatóbb) még csak zsidó származásúak sem vagyunk. Most akkor mi van?

Zsolt: Kérem tiszteljék a másságot, még akkor is ha valaki másként más mint a mások. Ki mondja meg hol a határ? Önök, vagy azok akiknek alacsonyabb a mércéjük? Önök nyílván elítélik a pedofilokat (nem a gyilkosokra gondolok) viszont pártolják a meleg házasságot. Ki húzta meg a határt a két dolog között? Én mind a kettõt elítélem, és utálom! Önök csak az egyiket. Akkor most ki is az intoleráns? Van olyan hogy kicsit toleráns?

Partizaninfo: Hol tetszett olvasni olyat, hogy pártoljuk a melegházasságot? Össze tetszik keverni oldalunkat valami másikkal… A Partizaninfo nem foglalkozott és nem is fog foglalkozni ilyen kérdésekkel.

Zsolt: A végtelenségig lehetne folytatni azt a kettõs mércét amit használnak. Ha csak egy kicsit is úgy gondolják hogy jobbak mint a kurucok akkor legyenek jobbak, és ne egy 25 milló forintos kárt okozó õszi zavargáson lovagoljanak, hanem azon, hogy ferihegyet 400 millióért adták el amit ma 1.4 milliárdért adtak tovább! Aki eladta elõször az akkora kárt okozott, hogy abból évekig(!) éghetne a város. És még hány ilyen ügy van tök mindegy ki van kormányon! Szídják nyugodtan a másik oldalt, de félek önök talán még rosszabbak. és ez a baj! Ebben az országban nincs választás! Hülyék vannak, és még hülyébbek! Gondolom ember nincs aki ezt elolvasta volna, de azért jó volt leírni.

Partizaninfo: Talán mégis elolvassa valaki...
Nem akarunk jobbak lenni, mint a kurucinfo! Pont olyan károsak akarunk lenni, csak mi a károkozást nekik és bűntársaiknak okozzuk.
A Malév és a többi magyar vállalat bűnös privatizációja a rendszerváltás része, a kapitalista berendezkedésű társadalom velejárója, mint ahogy az antiszemitizmus, a nyílt rasszizmus, a munkanélküliség, az elégedetlenség, a tüntetések is mind azok. A probléma jelenleg az, hogy az ezért felelősök egy nem létező, démonizált ellenségre hárítják a felelősséget, a „kommunistákra”, akik már nincsenek is jelen a politikában és közéletben, vagy ha felszólalnak , ők kritizálják legjobban -és jogosan- az ország vagyonainak elherdálását. A tőke sajnos elérte azt, hogy az ország szegényebb rétegei elhatárolódva a bajok vélt, "démonikus" okozóitól, a nem létező kommunista erőktől, inkább a jobboldal, sőt a szélsőjobboldal felé sodródjanak. Ennek elérése volt az igazi rafinált bűnözés, ha már itt tartunk…

2007. június 21.

Egy kritika liberális oldalról:

"Tiszt.Szerk!
Megalakulása óta figyelemmel kisérem a portált.
Jó pofa dolognak tartom, hogy a kurucinfo-klánt a saját módszereivel bosszantjátok, és mindig jókat derültem amikor olvastam tomcat és társai panaszait, amiket nektek írtak. Még írtam is be nektek infókat tomcatrõl. Azonban amit ebben a Zsanett-ügyben tesztek, tettetek az kritikán aluli. Pont olyan szintre sikerült süllyedni, mint a kurucinfó. Kihangsúlyozni szépen, hogy BÁRTÁNCOSNÕ,KOKAIN, félmeztelen képet mutatni róla. Pont úgy mint kurucéknál azt, hogy ZSIDÓ,CIGÁNY,HAZAÁRULÓ. Ugyanolyanokvagytok. Ugyanazt a retorikát, ezkösztárat használjátok, mint õk. Egyszóval fiúk kiderült, hogy szar társaság vagytok. Ez az igazság, lehet, hogy fáj, de ez van. Igen és nyugodtan tedd ki az email címem, a nevem, mindenem. És ha ügyesen kutatsz utánam akkor megtalálhatod a hozzászólásaimat szélsõjobbos portálokon, ahol , megpróbálok észérvekkel hatni ezekre a barmokra. Én mindig is annak voltam a híve (SZDSZ szavazóként és liberális emberként), hogy nem azzal van itt a baj, hogy jobb meg bal oldal megminden. Hanem azzal, hogy senkiben nincsen belátás. A z egyik nézi a HIRTV-t és olvassa a nemzetet és hallgatja a Viktort, amásik nézi az ATV-t olvassa a 168 órát és hallgatja a Gyurcsányt és közben minkettõ veri a mellét, hogy nekünk van igazunk. És ez az egész tudod, hogy jön ide? Hogy a kurucinfós buta korlátolt állatok egybõl rámozdultak a rendõrökre, és utána nektek pedigfeltétlenül reflektálni kellett erre, persze pont ellenkezõleg, és rámozdultatok Zsanettre. Persze mondjátok, hogy ártatlanság védelme bla-bla, de lövésetek nincsen a jogról, se a politikáról és valószínûlegmég BLIKKet sem olvastok, nemhogy valami látókörszélesítõ szépirodalmatvagy ilyesmi.
üdv: D.P."

Partizaninfo: Bármily furcsa, a rendelkezésünkre álló adatok alapján Zsanett vádjai nem megalapozottak- vagyis hazudott. Szükséges, hogy a vádakat cáfolandó tényeket is közzé tegye valaki, és mivel a "meggyalázott kislány" történetre Zsanett előélete is rácáfol, így az is ide tartozik.
Tomcatról küldtél adatokat? Miért tetted? Tomcat miben bűnösebb, mint Zsanett? Van ellene jogerős ítélet? A róla szóló infókat miért etikusabb leadni, mint egy mások életét tönkretevő hamisan vádoló cicababa viselt dolgait? Ha úgy nézzük, egyik sem etikus, ha meg másképp nézzük, mindkettő szükséges lépés volt...
"Persze mondjátok, hogy ártatlanság védelmebla-bla, de lövésetek nincsen a jogról..."
Arról, hogy kinek nincs lövése a joghoz csak annyit: "ártatlanság vélelme" és nem "védelme". Hogy mi az, bővebben olvashatsz róla a Büntetőeljárási törvény alapelvei között...

2007. június 20.

"Tisztelt Partizáninfo munkatársai!

Értékes adatgyûjtésük E. Zsanettrõl igen hasznosak a közvéleménynek az ügy megítélése szempontjából.

Mivel egyre inkább kezd a vád hitelessége és a sértett állítsának valóságtatalma összeomlani meg kell még említeni pár dolgot, ami kellemtlenül éritheti a sértettet, akibõl könnyen egy másik bûncselekmény elkövetõje válhat.
Amennyiben megállapítást nyer, hogy egyértelmûen az öt rendõr nem követte el a bûncselekményt, amivel E. Zsanett megvádolta õket, abban az esetben megállapítást nyer az is, hogy E. Zsanett elkövette a Hamis Vád bûncselekményét:
Hamis vád
233. § (1) Aki
a) a hatóság elõtt mást bûncselekmény elkövetésével hamisan vádol,
b) más ellen bûncselekményre vonatkozó koholt bizonyítékot hoz a hatóság tudomására,
bûntettet követ el, és három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
(2) A büntetés öt évig terjedõ szabadságvesztés, ha a hamis vád alapján büntetõeljárás indul.
Úgyszintén jogilag felelõssére vonhatóak azok a személyek, azok a sajtóorgánumok, akik a botrány kirobbanása után olyan nyilatkozatokat tettek, amelyekben az érintett öt rendõr már egyértelmûen úgy szerepel, mint akik minden bizonyossággal elkövették azt a bûncselekmény, ami miatt bûntetõeljárás folyik ellenük.
A botránynak még hosszú ideig nem lesz vége, de ki fog bocsánatot kérni? Ha bebizonyosodik, hogy ártatlanok, ki fogja visszadni nekik a jó hírnevüket, amit így bemocskoltak?"

2007. június 20.

Tisztelt partizaninfo!

Nagyon nagyra becsülöm -természetesen csak a kialakult helyzetben- az önök tevékenységét. Szükséges egy olyan portál is, ahol nem csak a mostanában előbújt szélsőséges "újmagyarok" hazug, demagóg és gyülölködő véleménye látható.

Fel szeretném hívni a figyelmüket egy személyre, aki sajnos egyelőre még önkormányzati képviselő, azonban olyan mocskos gyűlölködő megnyilvánulásai vannak politikai ellenfelein túl, elsősorban a magyar rendőrökkel szemben, hogy az már önmagában vérlázító.

Cs. Kovács Gabriella nevű személyről szól az alábbi cikk is, amelyet egy független híroldalon találtam:

A zsidóság tolvaj érdekeit éberen őrző ballib tolvajok, a rendőrség útján kívánják a magyarságot elnyomni. -mondta Cs. Kovács Gabriella, a Leányfalui Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának KDNP-s képviselője, majd hozzátette -"a héber rend éber őreinek" morális állapota a béka feneke szintjét sem éri el.
A Leányfalu Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságának elnöke, Cs. Kovács Gabriella nyílt harcra szólít fel minden igaz magyart, a szerinte a zsidó befolyást gyakorló szocialisták és liberálisok ellen. Mint ismeretes, Cs. Kovács Gabriella több internetes fórumon tett közzé rasszista hangvételű kormány-kritikákat, melyekben kifejtette, hogy nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar egészségügy és az oktatás tönkretétele a nemzetközi zsidóság elemi érdeke. Kifejtette azt is, hogy az antiszemitizmust nem tartja bűnnek mindaddig, amíg a magyarság érdekei és a keresztény magyar szellem veszélyben van.

Nem ártana utánanézni ennek a személynek. Én mindenesetre elkezdtem vele foglalkozni. Hamarosan szolgáltatok róla többet is.
Levente

2007. június 14.


"Tisztelt Partizaninfo!
(…) Most már egy újabb becsmérlendõ áldozatot szemeltek ki maguknak. Akit semmilyen racionális alapon nem kellene támadniuk. Igen, Zsanettrõl beszélek. Számomra már egyértelmû, hogy mit tettek a rendõrök, de már Önök sem bíznak töretlen hittel ezekben a 'jeles' emberekben. Dícsérjék õket, azzal hogy jól végzik, jól végezték a munkájukat. De kérem ne bántsák azt a szerencsétlen lányt. Politikailag sehová nem tartozik, fiatal életérzése van, talán a legegészségesebb, azaz ''szarik rá nagy ívben''.
Önök mpedig lekurvázzák egy volt munkája után, letolvajozzák, pedig erre már a hivatalos cáfolat is megérkezett. De egy jóérzésû embernek nem kell hivatalos cáfolat, sõt semmi se, hogy egy ilyen áldozatba ne rúgjon bele.
Amikor olvasom az Önök oldalán a sok minõsíthetetlen hozzászólást Zsanettrõl, feldereng az a kép amikor úgy döntöttem, hogy egy ilyen szennyet, mint a kuruc.info, nem olvasok tovább, mint hiteles forrás. Ez az volt amikor egy szánalmas cikkben jót derültek azon, hogy Medgyesi Péter nevelt lányát baleset érte. Mikor Zsanettet gyalázzák, pont erre a szintre jutnak el (habár véleményem szerint már régóta ott vannak).
Talán ideje volna már feladni ezeknek a 'rendõröknek' az erkölcsi védelmét, és ugyanúgy elítélni õket, ahogy tették ezt a Széna téri rendõrrel szemben (mókás volt olvasni, hogy rögtön szélsõjobbos lett). Önök tudják meddig vállalnak erkölcsi hátteret hozzájuk, de kockázatos lehet.
Egyszóvalterjesszenek nyugodtan híreket, álhíreket, mindenféle magáninformációt, másként gondolkodók adatait, becsméreljék õket, de Zsanettet hagyják békén.
Nekem ez az a határ, ahol azt mondom, hogy már politikai hozzáállástól függetlenül emberként kellene megnyilvánulni.
Önöknek menni fog?
Tisztelettel
Igaz Ferenc"

Partizaninfo: Véleményünk szerint az öt rendőr erőszakos tette, annyira igaz, mint az Ön megadott neve, kedves Ferenc… (Bár a vélemény csak vélemény, nem azonos az igazsággal.)
E. Zsanettről már minden adat a rendelkezésünkre áll, azonban ellentétben Önnel, kedves Igaz Ferenc, mi inkább megvárjuk a nyomozás eredményét, hogy ki merjük mondani azt, ami -ismerve a legújabb híreket Zsanett tanúfenyegetéséről, illetve a még nem hivatalos, de kiszívárgott DNS vizsgálati eredményekről - egyre jobban nyilvánvaló számunkra, de csak, ha nyilvánvaló lesz hamis vádja, akkor fogjuk azokat közzétenni… Ami Zsanett lekurvázását illeti, a Partizaninfo nem tett ilyet. Bűnösnek sem mondtuk (még) ki, ellenben Önnel, aki elfelejtve az ártatlanság vélelmét, levelében „egyértelműnek” nevezi az öt meghurcolt rendőr elleni vádak valódiságát
Amit a Kurucinfo szennyportálról ír, egyetértünk. Azzal is, hogy hasonlóak a módszereink, hisz ez szándékos, leszámítva azt, hogy mi csak és kizárólag azon személyek adatait tesszük közzé, akik maguk is közzéteszik másokét! Ez elég nagy különbség!
A Partizaninfo azonban nem hírportál, mi nem a híreket közvetítjük olvasóink felé, hanem információt szolgáltatunk a szélsőjobboldali veszély felelős személyeiről, a szélsőjobboldal burkolt és nyílt megnyilvánulásairól, valamint rávilágítunk bizonyos szélsőjobboldali érdekeknek megfelelő csúsztatásokra.

Egy Sulinetes nyilaslány félelmetes levele:

Kár volt a nemzet-szocialistákat és Hungaristákat belekevernetek a minõsíthetetlen mocskolódásotokba.Nézzetek utánna,hogy a háborúba miképpen büntették a partizánokat és gondolkodjatok el mit írkáltok és kirõl(kikrõl).

Partizaninfo: Kedves Rózsika! Mi ismerjük a történelmet, talán jobban, mint te a magyar helyesírást így tisztában vagyunk vele, mit műveltek a szélsőjobboldali bűnözők a partizánokkal és sok millió másképp gondolkodóval. Azonban azzal is tisztában vagyunk, hogy a partizánok a keleti fronton harcoló nácik és velük csatlós katonai erők erejének közel kétharmadát maguk kötötték le, Jugoszlávia területéről, pedig szövetséges segítség nélkül verték ki a náci erőket, úgy hogy csak porzott a náci hódítók feneke…
Ami a „minősíthetetlen mocskolódást” illeti, hogy tudd mi az, tanulmányozási célból látogass el a neves Kucuginfóra, vagy a hazai Division 88 honlapjára!
Amennyiben további kérdésed van a témával kapcsolatban, szívesen fogadjuk leveledet, ha a szüleidnek nem gond, hogy a neten lógsz nyelvtanlecke helyett.

2007. június 6.

"Sziasztok!
Kérdésem lenne a soproni Göbl-cikkhez. Én nem ismerem az urat, nem is láttam róla videót, csak a képeket. Ha csoportosan, felfegyverkezve követte el tettét, akkor az általatok leközölt két képrõl hol van a csoport és hol van/nak a fegyver/ek?
Elõre is köszi:
L. P."



Partizaninfo: Az általunk leközölt képet a kucugoktól vettük át. Természetesen azon nem látszik sem csoport, sem fegyver, ami nem azt jelenti, hogy nem is volt.
Tudod, kedves L.P. más bűnözőkről is készül olyan fénykép, amikor éppen nem a cselekményét követi el. A Whiskysről több száz képet találsz a google-ban, és meglepő: egyetlen egyen sem rabol bankot...